Kalohírek

 

Nem jön Kalocsára a TATA

2009. október 30.,péntek 16:13  |   
Bajnai Gordon miniszterelnök, október 1-jével, miniszterelnöki megbízottá nevezte ki Alföldi Albert országgyűlési képviselőnket, aki a Kalocsára tervezett, s a TATA Consultancy Services révén megvalósuló beruházással kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációjáért felel – tájékoztatott a kormányszóvivői iroda, amely október 5-én újabb közleményben adta hírül, hogy tévedés történt.
Megosztás: 

 

A népművelő politikus nem az informatikai, hanem az autógyártó cég, mégpedig a TATA Motors jövőben Magyarországon megvalósuló beruházásával kapcsolatos koordinációs feladatok ellátásáért felel, amely során együttműködik a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal, valamint az ITD Hungary Zrt.-vel. A HírTv információi szerint azonban, csak fantomberuházásról van szó, hiszen a Tata cég nyilatkozatában közölte, hogy nem tervez az elkövetkező 3-5 évben Kelet-Európában beruházni. Ennek ellenére Alföldi Albert a HírTv-nek elmondta, hogy örömmel vállalta el a megbízatást, amely képviselő munkájának a csúcsát jelenti. Országgyűlési képviselőnk lapunknak is beszámolt – igaz már kicsit visszafogottabban – új megbízatásáról:

„Az indiai TATA Motors erősen érdeklődik egy leendő autógyár megépítésére, itt a repülőtér körzetében, de nem kiabálom el és nem mondok semmi konkrétumot addig, míg a dolog végérvényesen el nem dől. Arra kaptam megbízást, hogy ezt a legmesszebbmenőkig koordináljam, a politikai erőktől kezdve, a kormányzati adminisztráción át, egészen a TATA autógyárig. Ha a beruházás sikerülne, akkor lenne munkahely, és ha van munkahely, akkor van felújított iskola, akkor van turizmus, akkor van kulturális szolgáltatás, minden van, ha van munkahely. Sajnos az elmúlt sok-sok évtizedben azért ez a körzet nem igazán jeleskedett abban, hogy munkahelyteremtő lehetőségeket teremtsen. Talán felragyog a napunk most!” – mondta a politikus, aki sajtóinformációk szerint csak délibábot kergetett az alföldön. A képviselő reményei szerint a Kalocsa-Foktő-Uszód tulajdonában lévő repülőtér leszállópályája mellett tervezett beruházás révén kerülhet felszállópályára, nemcsak Kalocsa, de az egész térség gazdasági helyzete, azonban befektetők hivatalosan még nem jártak sem a reptéren, sem az ipari parkban.



Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatban kérdést intézett Bajnai Gordonhoz. A fideszes képviselő arra volt kíváncsi, hogy más szocialista képviselők is kapnak-e álfeladatokat? Mi pedig azt kérdeztük a helyettes szóvivőtől, hogy miért gondolja úgy, hogy fantom beruházás élére nevezték ki Alföldit?

„Igazából nem mi gondoljuk így, hanem az indiai cég sajtóhoz eljuttatott információi szólnak arról, hogy a következő néhány esztendőben nem terveznek Magyarországon ilyen beruházást. Szeretnénk természetesen megerősíteni, hogy az lenne a jó, ha egy ilyen jelentős beruházás célállomása Magyarország lenne. Ennek örülnének a Kalocsán élők, de az egész országnak ez lenne jó. Erre az elkövetkezendő néhány esztendőben egészen biztosan nem kerül sor. Joggal tehetjük fel viszont azt a kérdést, hogy miért tartják fent Alföldi Albert kinevezését akkor is, mikor világossá vált, hogy sajnos ez a beruházás az elkövetkező években nem valósul meg Kalocsán. Azért is jogos a kérdés, hiszen egyrészt a közvélemény félrevezetése, ha úgy beszélnek egy beruházásról, mintha az megvalósulna, miközben ez nem történik meg. Másrészt egy ilyen kinevezés más juttatásokkal is jár, melyek ebben a pillanatban felesleges kiadásoknak tűnnek.” – nyilatkozta szerkesztőségünknek Cser-Palkovics, aki hangsúlyozta, hogy semmi más nem történik, mint szavazatokat gyűjt Bajnai Gordon a brutális megszorításokat tartalmazó költségvetésének megszavazásához, annak érdekében, hogy elegendő szocialista képviselő szavazza meg ezt a kérdést.

D.E.

 

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]