Kalohírek

 

Mesterhetes! – Kalocsai FC – Kunszállás SE 5–1

2015. május 26.,kedd 09:41  |   
Zsinórban legutóbbi hét bajnokiját megnyerte a Kalocsai FC gárdája úgy, hogy eközben 21 gólt szerzett és mindössze négyet kapott győzelmi szériája során. Bánhatta ezt a legutóbb nálunk vendégeskedő Kunszállás együttese is, amelyről azért el kell mondanunk, hogy ma már csupán árnyéka egykori önmagának.
Megosztás: 



A május 24-i pünkösdi ünnepet a pályán is megünnepelte tehát a csapat, hiszen a végére meggyőző fölénnyel gyűrte maga alá az erejével teljesen elkészült ellenfelét. De lássuk a gólok rövid történetét!

16. perc: az addig is mezőfölényben játszó KFC megszerezte a vezetést. Kohány Gábor a 16-oson belül elé pattanó labdát a kapus szemei között vágta a léc alá (1–0).

22. perc: a vendégek bal oldalról belőtt labdáját Varga Sanyi csak feltenyerelte, ahelyett, hogy fölé ütötte volna, a lehulló pettyest pedig Szalai két lépésről bekotorta (1–1).



27. perc: Egy szépen kisakkozott támadásunk végén, Kohány Balázs tudatosan a kapus zoknija mellett a hosszú alsóba helyezte a labdát (2–1).

66. perc: Ismét szemre tetszetős támadást vezettünk, aminek végén már Vuits Viktor is gólt szerezhetett volna, ám lövését még a kapus hárította, a kipattanót azonban Kohány Gábor a kunszállási ketrecbe vágta (3–1).

83. perc: Facskó, Bundesligába illő „ütempasszából” Kárpi Rudi úgy lőtt gólt, mintha zsinóron húzták volna a hosszúba (4–1).

87. perc: Létszámfölényes kontra végén – ami ritkaság a futballban –, körbepasszoltuk a vendégek maradék védőit, majd a kegyelemdöfést Dostyicza Dani vitte be (5–1).



Sorozatban nyeri tehát meccseit a Márton Zsolt vezette KFC a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi etapjában, de ennek ellenére végig tartja vele a lépést a szintén bronzéremért harcoló határ menti Bácsalmás alakulata.

MESTERMÉRLEG:
Márton Zsolt edző:
– Nehezen indult a mérkőzés számunkra, talán nem álltak bele a srácok úgy a meccsbe, mint ahogy kellett volna, mint ahogy agresszíven letámadtunk az előző találkozók során. Aztán fokozatosan lendült bele a csapat, a végére szépen felőrültük ellenfelünket és magabiztos győzelmet arattunk. A versenyfutás a Bácsalmással tovább tart a harmadik helyért – jelenleg két pont előnnyel mi állunk a dobogó harmadik fokán –, és két fordulóval a vége előtt remélem, hogy meg is tartjuk majd bronzérmes helyünket.



KFC – Kunszállás 5–1 (2–1)
200 néző, vezette: Rácz B.
Kalocsa: Varga – Sára, Réczi (Márkus) (Pandúr), Vuits A., Jánosi – Vuits V. (Facskó), Kohány B., Nasz, Farkas T. (Kárpi) – Kohány G., Dostyicza.
Edző: Márton Zsolt.

Ifjúsági eredmény: 8–1 a Kalocsa javára.
Gólszerzők: Katona D. 2, Zorván Sz. 2, Kun-Szabó D. 2, Tóth S., Pécsi M.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]