Kalohírek

 

Bács megyei Kupa – Döntőbe jutott a Géder

2015. május 15.,péntek 10:38  | 
A megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának éllovasa a Géderlak KSE gárdája nagyszerű fegyvertényt végrehajtva – a Városföld együttesét legyőzve –, beverekedte magát a Bács megyei Kupa fináléjába, amelyet június 3-án, a már hagyományos helyszínen, Solton rendeznek. Ellenfele majd az a Bácsalmás lesz, amely éremért hajt a „megyeegyben”, azaz két osztállyal feljebb szerepel a géderieknél.
Megosztás: 

A Sümegi József vezette géderi alakulat az előcsatározások során a Tabdi KSE, a Kecel FC, a Kelebia KNSK és a Kecskeméti LC csapatait legyőzve jutott el a május 6-i elődöntőig, ahol a Városföld SE regimentje várt rá, amely a „megyekettő” Északi csoportjának bajnokjelöltje. Róluk azért tudni kell, hogy remek erőkből verbuválódott társaság, amely többek között az első osztály listavezetőjét, a Kiskunfélegyházi KHTK-t is elütötte a továbbjutástól.



A május 6-i, szerdai géderi összecsapáson a hazaiak Balogh István nagyszerű találataival már az első játékrészben kétgólos előnyre tettek szert – már minden eldőlni látszott –, ám ne lenne bajnokaspiráns az ellenfél, ha a második félidő közepére ne egyenlített volna. Aztán a 77. percben jött a hazaiak ügyeletes házi gólfelelőse Németh, aki döntőbe lőtte a géderi armadát.

Géderlak – Városföld 3–2 (2–0)
100 néző, vezette: Béleczki
Géderlak: Vaszócsik, Papp, Suhajda, Ruppert – Németh, Vincze, Grecu (Pletser), Balogh, Ispán (Tajti) – Kovács (Sebestyén), Halászi.
Edző: Sümegi József.
Gólszerzők: Balogh I. (5’, 24’), Németh (77’), illetve Jaskó (57’), Huber (67’).

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]