Kalohírek

 

Nosztalgiafoci – Vidi öregfiúk Bátyán!

2014. augusztus 06.,szerda 08:35  | 
Az idei Fokhagymafesztivál, akárcsak az egy évvel korábbi, ismét igazi csemegét kínál a focit kedvelőknek. Tavaly nyáron a Détári „Döme” vezette FTC öregfiúk voltak a fesztivál díszvendégei, ezúttal pedig az 1985-ben UEFA-Kupa döntőig menetelő Videoton egykori nagyágyúi látogatnak majd Bátyára.
Megosztás: 

Augusztus 8-án, pénteken 17 órakor a hajdani bátyai, kalocsai és környékből verbuválódott öregfiúk válogatottja mérkőzik majd meg a „Vidi” legendáival. Ismét eljönnek majd a Disztl fivérek, Csongrádi Feri, Szabó Józsi, Vadász Imre és a fiatalabbak közül Csuszánszkyék, hogy megidézzék a ’85-ös esztendő fehérvári sikereit, amikor ezek a fiúk, mint portyázó „fehérvári huszárok” végigverték fél Európát, sőt, a döntőben még a királyi gárda, a Real Madrid is alulmaradt velük szemben a Bernabéu stadion poklában.

Bizonyára emlékezetes derbivel, egy életre szóló élménnyel gazdagodik majd az, aki kilátogat a bátyai „marakodó stadion” arénájába, ahol a fellépők megidézik majd a régi idők fociját, a játék semmihez sem fogható varázslatát.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]