.jpg)
A bajnokság soros fordulójában a mieink tizenhatodik fellépésükön minden gond nélkül begyűjtötték hatodik győzelmüket tíz vereségünk mellett, és a megszerzett 12 bajnoki ponttal továbbra is ott tanyáznak a tizenegy csapatos mezőny hetedik helyén.
A szerény képességű vendégekkel szemben a Kanalas-armada kipróbálhatta taktikai repertoárját, miközben komplett sort tudott cserélni a mester a találkozó során. Aki ott volt, az láthatta, hogy nem volt egy súlycsoportban a két amazonhad, lányaink tetszés szerint lőtték a gólokat a második félidőben.
MESTERMÉRLEG:
Kanalas Norbert edző: – Győzelmet vártunk mindenképpen, hiszen az ősszel már ellenfelünk otthonában is sikerült nyernünk. Most az volt a fő célkitűzésünk, hogy rákényszerítsük elképzelésünket a félegyházi csapatra, amit szinte maradéktalanul sikerült is megvalósítanunk. Sok futással és leindulással a végére már szétziláltuk őket, igaz nem ütköztünk nagyobb ellenállásba, így a győzelmünk aránya is ezzel magyarázható. Szépséghiba a sikerben, hogy nagyon sok hetest kihagytunk – talán nem koncentráltak eléggé a lányok –, amiből okulnunk kell a folytatást illetően. Arra viszont mindenképpen jó volt a találkozó, hogy gyakorolhattuk elképzeléseinket és mindenkinek lehetőséget tudtam adni a mérkőzés során.
.jpg)
Kalocsai KC – Félegyházi KSC 26–11 (11–5)
50 néző, vezette: Parádi R., Turák L.
Kalocsa: Kiri M. 1 – Tóth G., Bors R. 2, Bómancz B. 2, Alföldi B. 7, Holló B. 3, Schuszter D. 5. Csere: Iván P. 2, Szűcs Á. 3, Böde V. 1, Deák M. (k.), Perity V., Pénzes K., Szvétek K.
Edző: Kanalas Norbert.
Az eredmény alakulása: 6. p.: 3–1, 13. p.: 4–3, 20. p.: 8–3, 40. p.: 14–7, 47. p.: 21–9, 57. p.: 24–10.
Hétméteresek: 11/4, illetve 6/4.
Kiállítások: 2, illetve 4 perc.
A Kalocsai Kézilabda Club megyebajnokságban szereplő női együttese április 18-án, szombat délután azt a Félegyházát fogadta a Városi Sportcsarnok arénájában, amely gárda a kalocsai fellépéséig tizenhat meccséből tizenhat vereséget jegyezhetett. A bajnoki pont nélkül szerénykedő ellenfél legyőzése éppen ezért nem volt kérdéses, sokkal inkább az, hogy milyen különbséggel húzza majd be a kötelező győzelmet a kalocsai hölgykoszorú.