63 milliárd forint Bács megye településeinek fejlesztésére
2015. március 10.,kedd 11:56 |
A zárt ajtók mögött folytatott egyeztetést megelőzően Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit a támogatások hátteréről és az ülés legfontosabb megvitatandó pontjairól.
Kiderült, Bács-Kiskun megyében 63 milliárd forint fordítható fejlesztésre, vagyis ez az az összeg, amelyet a megyei önkormányzat oszt majd szét a települések között. Erre közvetlenül kizárólag az önkormányzatok, a civil szféra és az egyházak pályázhatnak. Ők azonban egy-egy pályázat teljes összegét igényelhetik, amennyiben nonprofit jellegű beruházásra – például bölcsőde-, óvodabővítés, vagy belterületi utak fejlesztésére – készülnek.
A mostani egyeztetés fő célja így az volt, hogy a kérelmek benyújtói tisztában legyenek azzal, hogy mely beruházásokra nyerhetnek a legnagyobb valószínűséggel támogatást. A polgármestereknek ez alapján kell aktualizálniuk, majd fontossági sorrend felállításával véglegesíteniük az elképzeléseiket. Mint Rideg László elmondta erre azért is szükség van, mert a 63 milliárdos keretre jelenleg négyszeres túligénylést tartanak számon.
Az elnöktől zárásként azt is megtudtuk, hogy a tervek szerint a fejlesztéseket érintő pályázatokat nyáron írják ki.