Kalohírek

 

Elkészült a Magyar zarándokút dél-alföldi szakasza

2014. november 24.,hétfő 10:20  |   
Elkészült a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszának fejlesztése, 206 kilométer hosszan egyebek mellett pihenőket alakítottak ki és útjelző eszközöket helyeztek el. A beruházás záró konferenciáját szombaton tartották Solton.
Megosztás: 

A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság 2012-ben döntött harmincnégy új, kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról, a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszának fejlesztése a kulturális, történelmi, szakrális örökség vallási célú hasznosításával, egységes kulturális tematikus út létrehozása az Ősi Árpád-kori út térségében című projekt megvalósítására 751 millió forintot hagytak jóvá – olvasható a Magyar Zarándokút Egyesület honlapján.


Schmittné Makray Katalin és Sasvári Sándor zászlós zarándokok átadják Az év zarándoka díjat Kiss Hajnalkának (Fotó: Kovács Attila/MTI)

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat vezetésével létrehozott konzorciumnak tizenhárom – többségében önkormányzati – résztvevője van: Kunszentmiklós, Tass, Dunavecse, Harta, Hajós, Apostag, Dusnok, Fajsz, Homokmégy, Császártöltés mellett Solt esetében a katolikus egyház, valamint a Gombolyag Alapítvány is csatlakozott a projekthez.

A program keretében a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszán zarándokpihenőket alakítottak ki, útjelző köveket, útjelző táblákat helyeztek el. Megvalósult a zarándokút dél-alföldi szakaszának tematikus úttá fejlesztése is, így a Bács-Kiskun megyén átvezető szakasz az Árpád-kori történelmi utat követi.


A Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszának avatásának résztvevői a solti Szent László Zarándokközpont előtt (Fotó: Kovács Attila/MTI)

A fejlesztések fő történelmi témája az Árpád-kor volt, amelyet témaparkok, szoborparkok és kiállítóhelyek mutatnak be a zarándokoknak és a látogatóknak. A beruházás keretében felújítottak vallási és kulturális emlékhelyeket, épületeket állítottak helyre, zarándokszállásokat, zarándokközpontokat alakítottak ki és korszerűsítettek.


MTI

A videót a KalocsaTV készítette.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]