Kalohírek

 

XXIII. Kék Madár Fesztivál – Június 5-6-7.

2015. június 04.,csütörtök 13:06  | 
Nincs is szebb, mint összefogni egy nemes célért. Ha gyermekeink gyógyulásáról van szó, talán még nagyobb a segítő szándék. A hétvégi, három napos Kék Madár Fesztiválon való részvételével Ön is hozzájárulhat a beteg gyermekek ápolásának költségeihez. A kifejezetten kedvezményes belépőjegyek és bérletek megváltásával pedig ezúttal sem „csak” a kicsiket segíti, hiszen igazi kulturális kavalkádot kap cserébe.
Megosztás: 

A fesztivál már huszonharmadik alkalommal hoz el Kalocsára neves művészeket, előadókat. A szervezők most sem adták alább a megszokott színvonalat.

Péntek délután 17 órától a Városi Galéria hűvöset adó falai között, hagyományosan kiállítással veszi kezdetét a fesztivál. Konok Tamás festőművész és Hetey Katalin szobrászművész kiállítását N. Mészáros Júlia, a Konok-Hetey Művészeti Alapítvány elnöke fogja megnyitni.

A tárlat megtekintése után nem kell messzire mennie a közönségnek, mert 19 órakor a Katolikus iskola aulájában kezdődik a következő program. Gyüdi Sándor vezényletével a Szegedi Szimfonikus Zenekar Csontváry inspirációjából készült zeneműveket ad majd elő.

A pénteki nap eseménysorát a főképp fiatalok körében népszerű Belmondo együttes koncertje zárja a Tomori Pál Főiskola udvarán. Stílusuk saját meghatározásuk szerint „beatmetál”. Ebben a rock, a beat, a metál, az RHCP-s funk elemek szabad játékossággal keveredhetnek ’horribile dictu’ sanzonos, akár diszkós elemekkel is. A Belmondo elsősorban koncertzenekar és létezésének közel tíz éve alatt minden évben növelték élő fellépéseik számát. Előadásaikon garantált a jó hangulat, szövegeik egyszerre elgondolkodtatóak és humorral fűszerezve tartanak tükröt a közönségnek.
Előttük a Wedding Day zenekar is fellép: dupla élmény egy belépő áráért.



Szombaton már délelőtt 9 órától „kék madár hangulat” száll a városra. A sétálóutcában tartott kézművesek vására, bemutatója közben a Madarasi Harmonikások Alapítvány zenekara is fellép, és játszóház is lesz a gyerekeknek egész délelőtt. 10:30-tól is az ifjúság szórakozása kerül a középpontba, a Városi Színházban ekkor kezdődik Balogh-Lukácsházi: A Kistigris című hangszerbemutatóval egybekötött interaktív zeneórája. A műsorban a Szegedi Szimfonikus zenekar is közreműködik. Itt kerítenek sort a Kék Madár Alapítvány pályázatának eredményhirdetésére, várhatóan az érintettek magas arányú részvételével.

19 órakor ugyancsak a színházban a Maladype társulat előadásában Weöres Sándor: Tojáséj egysorosa ihlette darab előadására kerül sor.
A Tojáséj a költő egysorosának apropóján Weöres költészetének esszenciáját, gyönyörű poétikus nyelvét és átható zeneiségét, felcsillanó humorát, tünékeny szárnyalását jeleníti meg a színház nyelvének eszközeivel.

Mint megtudtuk, a szombat esti Balázs Fecó koncertre fogynak legjobban az elővételes jegyek. A 21 órakor, a főiskola sátorral fedett udvarán megrendezendő koncert főszereplőjét nem igen kell bemutatni a nagyközönségnek. Nevéhez fűződik a Korál együttes megalapítása, amely még feloszlása után 12 évvel is óriási sikerű koncertet adott a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet. Balázs Fecó 1986-ban kezdett szólókarrierbe, de szerzői lemezt is adott már ki, amelyen más előadóknak írt szerzeményei találhatók.



Vasárnap is kézműves mesterek portékái között andaloghat, aki ellátogat a sétálóutcába. 11 órakor ugyanitt a fiatal zenészekből verbuválódott Babra együttes délszláv népek zenéit és magyar népzenét is előad.

A fesztivál zárása a Katolikus iskola aulájában, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek szólóestje lesz, amelyen Varga Oszkár brácsaművész is közreműködik majd.

A Kék Madár Fesztiválra, ahogy arról már írtunk, idén is a Madárháznál lehet jegyeket és bérleteket váltani, de aki az utolsó pillanatban dönti el, hogy részt vesz valamelyik programon, a helyszíneken is vásárolhat belépőt.



Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]