Kalohírek

 

Tavaszi zsongásban néptáncosaink – Országszerte tarolnak a kalocsaiak

2015. május 14.,csütörtök 11:11  | 
A tavaszi időszak köztudottan csúcsra járatja a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptáncosainak (is) a teljesítőképességét. Ekkor tartanak ugyanis országszerte gyermek- és ifjúsági fesztiválokat, minősítőket és táncversenyeket, amelyeket sorra járják a fiatalok – meg közben mindent bedobnak, hogy három év után ismét szoríthassunk a „mieinknek” a méltán népszerű „Fölszállott a páva” című televíziós tehetségkutató műsorban.
Megosztás: 

Haladjunk szépen sorjában – egészen április végéig visszanyúlva az időben! Ekkortól vesszük számba, hogy mi mindent sikerült elérnie táncos lábú büszkeségeinknek a legnívósabb hazai táncmozgalmi eseményekben. Ebben a művészeti iskola tanszakvezető pedagógusa, Illésné Koszta Krisztina lesz segítségünkre.



Siófok: versenysiker

– Április 15-én Siófokon rendezték meg az Országos Néptáncverseny válogatóját, amelyre öt párral utaztunk három korcsoportban. Nem volt könnyű dolguk, ugyanis harmincnyolc pár között kellett helyt állni, amelynek eredményeképpen
Vácz Virág és Lakatos Bence, valamint Hajós Hannáért és Iván Dóra jutott tovább a döntőbe, amelyet Kaposváron tartanak májusban – kezdte a számvetést.



Szeged: fesztiváldíj-eső

– Idén 25. alkalommal adott otthont Szeged április 17-19-ig a Százszorszép Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválnak, amelyre nem kevesebb, mint nyolc csoporttal érkezett iskolánk. Az elsők között utazott a Horváth Katalin és Kővágó Zsolt vezette kiskőrösi Csicsergők és a Kiscsicsergők csoport, mivel az ottani iskola is hozzánk tartozik. Másnap Dudás Szilvivel az élen a Négykézláb csoportja és a férjemmel, Zolival [Illés Zoltán tánctanár-koreográfus – a szerk.] általunk vezetett Ifjúsági csoport, illetőleg a Göröm Gyermek és Ifjúsági csoport mutatkozhatott be, utóbbi Horváth Katalin és Kővágó Zsolt vezetésével. A fesztivál zárónapján a dusnoki csapatot vitte Mihó Erika és Tóth Zoltán, valamit az Eperföldit Dudás Szilvi. Ugyancsak vasárnap táncolt a Bokréta, amelyet szintén férjemmel, és Dudás Szilvivel hárman tanítunk – listázta a népes tábort Illésné Koszta Krisztina.

Mint kiderült, Szegeden nem csak a fellépői létszámot, az eredményeket illetően is – ismét – nagyot villantottak a Liszt AMI táncosai. Kiemelt aranyminősítéssel térhetett haza a Dusnoki Gyermek és Ifjúsági és az Eperföldi csoport. Bearanyozódott az Ifjúsági, a Bokréta, valamint a Négykézláb csoport, ezüstöt ítéltek a Csicsergők és a Kiscsicsergők csapatának, a Göröm csoport produkcióját pedig bronzminősítéssel jutalmazta a neves zsűri. Az elismeréssor itt azonban még nem ért véget – folytatta a tanárnő. – Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy az idén először kiosztott különdíjak egyikét is az iskolánk kapta meg. Ezzel az évek óta kiemelkedő eredményeket produkáló műhelyeket sorába emelt bennünket a szakmai zsűri a békéscsabai és a csongrádi műhellyel egyetemben – újságolta büszkén.



Székesfehérvár: aranyos „gyerökök”

Május 9-én Székesfehérváron járt az iskola „Gyerökök” csoportja. Fejér megye székhelye adott otthont ugyanis a "Húzd keresztül...!" címet viselő gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek számára meghirdetett háromnapos fesztiválnak, amelyen a „szegedi dömpingből” kimaradt csapat mutathatta meg, hogyan is ropják Kalocsán!

Ezzel a csoporttal a korábbi antológiás szereplésük miatt nem tudtunk menni a Százszorszép Fesztiválra, mivel nem volt elegendő idő a két fellépés között arra, hogy elkészüljön az új koreográfiájuk. Székesfehérváron viszont már színpadra állíthatták az „Intéző úr” című új, rétközi táncokból összeállított anyagot, ami egyben a koreográfia bemutatkozása is volt komoly szakmai közönség előtt – mesélte a tanszakvezető.
– Fontos elmondanom, hogy a Kárpát-medence több részéről, így a hazaiak mellett határon túlról is érkeztek csoportok, összesen huszonnyolcan voltunk. Mi szombat délután kerültünk sorra és el kell mondjam, hogy a gyerekeken nagy volt a nyomás, hiszen ők koreográfus-versenyen már aranyminősítést kaptak a kalocsai számmal. Annál is inkább bizonyítani szerették volna nekünk és maguknak is, hogy más tájegységek táncait is el tudják sajátítani. A siker nem is maradt el – záporoztak a mondatok Illésné Koszta Krisztina szájából, kiemelvén, hogy a zsűri elismerő szavakkal méltatta a „Gyerökök” produkcióját, amelyért természetesen kijárt a megérdemelt arany!



Szekszárd: fölszáll a kalocsaiak pávája?

Követni is elég azt az eseménydömpinget, amely jellemzi táncosaink és mestereik mindennapjait mostanság. Kronológia szerint előbbre kellett volna sorolni cikkünk zárófejezetét, hiszen egy nappal a fehérvári fellépés előtt járt egy „Szakajtónyi”, plusz egy ifjú titán kalocsai táncos Szekszárdon. A tolnai megyeszékhelyen rendezték meg ugyanis a „Fölszállott a páva” televíziós tehetségkutató vetélkedő területi válogatóját, amelybe bekerült a Szakajtó nevet viselő kalocsai gyermekcsapat és szólókategóriában egy tűzről pattant kislegény, Ambrus Balázs.



Az ok, hogy mégis ezzel a történéssel zárul az összefoglalónk, hogy itt még nem tudjuk, milyen döntést hozott a produkciókat elbíráló és pontozó zsűri, amely a következő elődöntőig több mint háromszáz (!!!) nevezőt fog kiejteni a jelenlegi mezőnyből.

Illésné Koszta Krisztina a szekszárdi szereplésről árnyaltan nyilatkozott, mondván, a fiatalok egytől egyig kivételesen odatették magukat, de „táncoltak már jobban is”, jegyezte meg. Úgy véli, ennek az is az oka, hogy nemcsak a fellépésig követték a gyerekek és a kis Balázs minden lépését kamerák és mikrofonok, hanem a színpadon is azok kereszttüzében szerepeltek, ami bizonyára szokatlan élmény volt számukra.
Ettől függetlenül elismerően beszélt mind a csapat, mind Balázs szólóprodukciójáról, hozzátéve, hogy június közepére várható eredmény a továbbjutást illetően. Persze szorítanak, hogy három év után, a Markó Fruzsina-Iván Róbert páros bravúros menetelését követően ismét lehessen kalocsai arcoknak drukkolni hétről hétre a tévénézőknek, de a tanárnő megjegyezte, hogy akkor sem dől össze a világ, ha az ítészek másképpen döntenek. A mezőny ugyanis hihetetlen erős, a jelentkezés többszörös, és a múlt heti előválogató hatalmas élmény volt tanítványaiknak.



Mi ettől függetlenül szívből reméljük, hogy viszontláthatjuk úgy a „Szakajtót”, mint Ambrus Balázst a tévében – minden eddigi eredményhez pedig elismerésünk nekik!

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]