Kalohírek

 

Aranyminősítést kapott a Liszt AMI Fúvószenekara

2015. március 09.,hétfő 14:38  |   
Háromszáznál is többen voltak kíváncsiak a Liszt Ferenc AMI Fúvószenekarának szombat esti minősítő hangversenyére. A Betlenné Dajkó Ágnes vezette zenekar kétórás körutazásra hívta úgy a közönséget, mint a szakmai zsűrit. A szórakoztatás mellett ugyanis komoly tétje volt a játéknak, mégpedig, hogy feljebb tud-e lépni a ranglétrán az utoljára 2012-ben minősített zenekar.
Megosztás: 

A színházterem teltházas közönségét dr. Angeli Gabriella önkormányzati képviselő köszöntötte, hangsúlyozva a zeneiskola városunk ifjúságának nevelésében betöltött fontos szerepét, a város megbecsülését tolmácsolva az iskola pedagógusi kara felé, majd röviden bemutatta a fúvószenekar történetét. Felidézte a 2000 őszére datálható megalakulást, majd az azt követő évek legfontosabb állomásait, fellépéseit. Ezek között említve a 2012-ben „A” kategóriában elért arany minősítő rangot, amelyet a zenekar ezen a hangversenyen kívánt „B” kategóriára emelni.



Ezzel a célkitűzéssel vágott neki az estének a Liszt AMI zenekara, akikről nem mondhatjuk, hogy csak a kötelezőt akarták volna hozni, vagy ne merték volna nagy fába vágni a fejszéjüket. A műsor összeállítása ugyanis arról tanúskodott, hogy igen magasra tették saját maguk előtt azt a bizonyos lécet. Végül bebizonyosodott, hogy megérte!

Füstös Éva, a Korona Rádió műsorvezetője minden eljátszott darab előtt rövid, de annál érdekesebb hozzáfűznivalóval csigázta fel a közönség érdeklődését. Az este „idegenvezetője” volt a térbeli és időbeli utazáson, amelynek olyan állomásai voltak, mint Passadena, Moszkva, vagy New York.



A közönség részleteket hallhatott Ralph Vaughan Williams, Balázs Árpád, Fricsay Richárd, Jacob De Haan, James Horner, Ralph Siegel, John Philip Sousa és Kees Vlak munkásságából, így csendült fel a Titanic című film népszerű betétdala Beros Loretta szólóénekével, vagy a Dschinghis Khan zenekar előadásában ismertté vált Moskau, Szilvási Evelin xylorimba játékával kiegészülve. Két darabban a Véginé Vajda Judit vezette Solti Mazsorett Aranykulcs csoportja is közreműködött. Őket már többször láthattuk a kalocsai fúvósokkal karöltve fellépni.



A műsor hivatalos része – mintegy másfél órányi muzsika – után a zsűri félrevonult, hogy meghozza döntését a minősítést illetően. Addig a fúvósok névszerinti bemutatása zajlott, valamint Betlenné Dajkó Ágnes köszönte meg a zenekar és az őket felkészítő pedagógusok munkáját, és egy újonnan alapított díj átadásáról is bejelentést tett.
Mint elmondta, a vándordíjat olyan zenekari tag kaphatja meg – a tervek szerint egyébként ezután minden évben –, aki minimum 3 évig folyamatosan erősíti a zenekart. Fontosnak vélte kikötni, hogy ugyanaz a személy 5 éven belül nem kaphatja meg újra a díjat. A Kodály Zoltán idézettel („Legyen a zene mindenkié!”) ékesített díjhoz emléklap is járt, amelyeket elsőként az eufóniumon játszó Zohreh Ashlin Ali vehetett át.



A Dohos László, a Magyar Honvédség nyugalmazott főkarmestere, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség Liszt Ferenc-díjas elnöke, Bán László, a Magyar Fúvószenekar és Mazsorett Szövetség elnökségi tagja, a Törökbálinti Fúvószenekar karmestere, valamint Filus Antal Egressy Béni-díjas nyugalmazott karmester alkotta zsűri végül úgy döntött, hogy a kalocsai zenekar a 12. országos minősítésen szórakoztató kategória „C” nehézségi fokozatban 89 pontszámmal aranyminősítést ért el. Vagyis a zenekar túlszárnyalta saját várakozásait!

Végül Honvéd banda szólt a Stefánián, amivel a zenekar megköszönte a zsűri és a hallgatóság figyelmét. A közönségtől azonban csak március 15-ig búcsúztak, legközelebb ugyanis nemzeti ünnepünkön hallhatjuk őket játszani.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]