A kalocsai Tomori Pál Könyvtár egyedülálló, egy héten át tartó rendezvénysorozata hétfőn délután vette kezdetét. A könyvtár munkatársai és a meghívott művészek különböző korosztályokat, érdeklődési körű csoportokat megszólító előadásokkal várják délelőttönként és délutánonként a magyar kultúra szerelmeseit.
A programsorozat kezdéseként hétfő koradélután a kisiskolásokat dr. Angeli Gabriella, önkormányzati képviselő köszöntötte, majd Buda Ferenc költő és fia, Buda Ádám énekmondó tartott előadást.
Pár órával később került sor a hivatalos megnyitóra, amelyen az érdeklődőket Tamás László igazgató után, dr. Bálint József polgármester is köszöntötte, rámutatva, hogy a városvezetés mindig is támogatta a kulturális programokat, zászlajára tűzve mindannyiunk kötelességét, a magyar kultúra gyöngyszemeinek továbbvitelét. Ezzel kapcsolatban elégedettségének adott hangot, hogy a szervezők külön gyerekeknek szóló előadásokat is szerveztek a tematikus hétre. – Most egy-egy kortyot merítenek belőle, egyszer pedig a korsó is megtelik – mondta a polgármester, utalva az egész hetet végigkísérő „Egy korty kultúra” jelmondatra. Majd a vendégművészeket nagy szeretettel üdvözölte, és Buda Ferenc munkásságához 1986 óta fűződő személyes élményeiről is beszélt.
Tőle Ramháb Mária, megyei könyvtárigazgató, főtanácsos vette át a szót. Felidézte a Magyar Kultúra Napjának eredetét, amelyet szintén e programsorozat keretében ünnepel majd a város. – Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én vetette papírra Szatmárcsekén a Himnuszt. Ennek jelképeként 1989 óta január 22-e a Magyar Kultúra Napja – emlékeztetett az igazgatóasszony, aki ezt követően Kalocsa kulturális értékeiről tett említést, majd ezek továbbadásának fontosságára hívta fel a figyelmet.
Az est további részében Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító olvasott fel saját verseiből, Buda Ádám pedig zenével és énekkel örvendeztette meg a hallgatóságot az oly nagy elánnal szavalt versek között. (Buda Ferenc Színre szín című versének előadását megtekintheti Facebook oldalunkon >>>)
Buda Ferenc (Debrecen, 1936. november 3. – )
Tiszakécskén élő, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, az Írószövetség Duna-Tisza-közi csoportjának titkára. 1955-től számos önálló kötetben jelentek meg versei. Műfordítói tevékenysége is jelentős: baskír, finn, kirgiz, lapp, mari, mordvin, török, udmurt nyelvekből is fordított.
Egyetemi tanulmányait az Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv- és irodalom szakán kezdte 1955-ben nappali tagozaton. Azonban 1957-58-ban három verse miatt (Rend, Tizenöt-húszéves halottak, Pesten esik a hó) börtönbe került. Tanulmányait ezért csak 1968-ban fejezhette be, levelező tagozaton. 1958-1963 között a Chinoinban dolgozott segédmunkásként. 1963-1970 között Pusztavacson, Kecskeméten és Kerekegyházán tanított. 1970-1986 között a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa volt. 1986-tól a Forrás című irodalmi folyóirat főmunkatársa. 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Az I. Kalocsai Magyar Kultúra Hetének nívós programjai egész héten várják az érdeklődőket. Jövő hétfőn pedig a sorozathoz kapcsolódik az évről évre megrendezett Kazinczy Szép Magyar Beszéd verseny is.

Gyermekműsorral vette kezdetét hétfő délután az I. Kalocsai Magyar Kultúra Hete a könyvtárban. A kisiskolásoknak a Kossuth-díjas költő Buda Ferenc és fia, Buda Ádám énekmondó tartott előadást, akik a későbbi hivatalos megnyitón is közreműködtek.