Dr. Magóné Tóth Gyöngyitől, a Közművelődési Intézmény igazgatójától megtudtuk, hogy zömmel pota torták érkeztek a felhívásra, szív, kettős szív, kosár, de voltak pataji torták is, amelyek teljesen mások. Érkezett grillázstorta Kecelről, és még Tápióbicskéről is. Szavazni is lehetett rájuk, a legszebbnek ítélt finomság készítője, a dunapataji Váradi Jenőné, aki egy virágkosarat készített, az Arany Habverő Díjat magától, Gizella királynétól vehette át a királyi ceremónián.
.jpg)
Romsics Imre néprajzkutató, a Viski Károly Múzeum igazgatója szerint: „1795-ben említik először „griliázs” néven magát az ételt, de akkor még, mint egy úri huncutságot, természetesen. A paraszti világban a 19. század végén jelenik meg egy szakácskönyvben. Kutatásaim szerint a kalocsai lakodalomban valahol az I. világháború kezdetén foglalta el először a helyét. Eleinte csak egy torta volt a lagzikban, amit mindig a menyasszony keresztanyja vitt, ma pedig már nagyobb lakodalmakban akár húsz is lehet, hiszen a közvetlen rokonok, barátok, mindig visznek egy-egy dióstortát.
R.
Nem mindennapi kiállítással vette kezdetét az idei augusztus 20-i rendezvénysorozat. A grillázstorták mára fontos elemei egy-egy lakodalomnak, házassági évfordulónak, vagy keresztelőnek. Ezek az édes finomságok díszítették pénteken és szombaton a Kalocsai Színház előterét, ami kiválóan beleillett az idei folklorisztikus programsorozatba.