Az országgyűlés 2012 októberében módosította a muzeális intézményekről, nyilvános könyvtárakról és a közművelődésről szóló törvényt, melynek egyik legfontosabb eleme, hogy 2013. január 1-jével a könyvtárakat és a múzeumi szervezeteket a megyei jogú városok és a muzeális intézmények székhelye szerinti települési önkormányzatok fenntartásába helyezik. Ennek nyomán kerül például a Viski Károly Múzeum Kalocsa fenntartásába, míg a Hajósi Kastélyt Hajós működteti majd.
Az eseményen a házigazda település polgármestere Estók Mihályné Szalczer Erzsébet szólt arról, hogy Hajós városa története során először lesz birtokosa a kastélynak. – Örömmel és várakozással készültünk erre a feladatra, hiszen már régóta tudott volt, hogy a település lesz a kastély fenntartója. Természetesen számítunk a korábbi irányítók szakmai segítségére, de nekünk is vannak ötleteink, miként lehetne még látogatottabbá tenni ezt a fontos kiállítóhelyet – mondta el új fenntartók nevében Estókné.
Az átadásról szóló dokumentumokat az intézményeket átvevő polgármesterek, valamint dr. Kerényi János kormánymegbízott és Minda Imre László a Bács-Kiskun Megyei Intézményfenntartó Központ igazgatója írták alá.
A videót a KalocsaTV készítette.
Januártól a települési önkormányzatokhoz kerülnek a múzeumok és könyvtárak Bács-Kiskun megyében. A közgyűjtemények átadási dokumentációit a települések polgármesterei múlt pénteken ünnepélyesen is aláírták a Hajósi Barokk Kastélyban.
