Kalohírek

 

Idén is színes kulturális műsor

2012. május 24.,csütörtök 10:30  | 
Az Orbán-napi Borünnep szervezői a korábbi években is kitettek magukért, hogy változatos és szórakoztató műsort állítsanak össze a fesztivál résztvevői számára, és idén sem lesz ez másképp.
Megosztás: 

Ebben az esztendőben is elmaradhatatlan a néptánc és népzene. Utóbbinak fő letéteményese idén Lovászi András lesz, aki szombaton többször tart zenés hívogatót fél héttől pedig koncertet is ad a kisszínpadon, néptáncbemutatót pedig a hajósi táncosok mellett Császártöltésről, Szakmárról és Dusnokról érkezettek tartanak majd, és Hajós testvérvárosa, Hirrlingen néptánchagyományaiba is bepillantást nyerhetünk. De szombaton lesz modern tánc is az Angie’s Táncklub jóvoltából, valamint a hirrlingeniek show-tánc bemutatóját is megtekinthetjük majd.

Lesz fotókiállítás is. Már több alkalommal mutatkozott be a hajósi Orbán-nap közönségének a kalocsai Dunatáj Fotókör egy-egy alkalommal éves termésük javát fölvonultatva, de most először tematikus kiállítással készülnek: a kiállított képek ezúttal a borkultúrához, a pincék világához, a pincefaluhoz kapcsolódnak. A kiállítás aktualitását növeli, hogy a fotókör a napokban volt nyolc éves. A mostani tárlatukat az Orbán-nap után a Hajósi Érseki Kastélyban fogják kiállítani, ahol további egy hónapon át megtekinthetik az érdeklődők. A kiállítást a Hagyományőrző Sváb Asszonykórus közreműködésével Imre Károly, a Bács-Kiskun Megyei Közművelődési Intézet igazgatója nyitja majd meg 26-án 14 órakor a hajósi önkormányzat pincéjében.

Sokak örömére szombaton kora délután Berecz András mesemondóval is találkozhatunk, aki munkatársunknak nagy titokzatosan elárulta, hogy nagyon jól ismeri a hajósi határt, még annak éjszakai neszeit is.
Aztán elárulta a titkot: Hajóson adott külső őrséget, ott gyakorlatoztak PSZH-kkal (páncélozott szállító harci jármű – a szerk.) mivel Kalocsán, a „forradalmi ezrednél” katonáskodott. Kérdésünkre, hogy milyen jellegű produkcióra számítsunk, Berecz András így felelt: – Ahol a pince és a bor a főszereplő, én pedig csak kísérő, ott a gyerekeknek kevesebb keresnivalója van, ezért én is inkább felnőtteknek szóló műsorral készülök.

A könnyűzene rajongói is megtalálják a kínálatban az ízlésüknek megfelelő műsorszámot.



Föllép a népzenei hagyományokból építkező, lendületes muzsikát játszó Balkán Fanatik együttes, akiket személyes ismeretségük vezényelt Hajósra: A hajósi Gál Alíz történetesen épp abban az étteremben (a Korona étteremben) dolgozik fizetőpincérként, ahová a zenekar egyik alapítója, Jorgosz rendszeresen bejár. Innen az ismeretség, amelynek révén a szervezők meghívták a csapatot.

Koncertet ad az ír bulizenét játszó Firkin együttes és Jamie Winchester is.



A Firkin zenéjét QZ, a zenekar producere így ajánlotta olvasóinknak: – Ez a zene terápia mindenkinek! Aki beteg, annak azért, aki nem annak pedig azért ajánlom, mert ettől a muzsikától mindenki jókedvre derül!

A magyarországi német zenei hagyományokat ápoló Platin Kapelle is szerepel műsoron, és szintén koncertet ad a hard rockot játszó, bajai Bad Times együttes, akik egyben az idei Orbán-nap utolsó föllépői lesznek. Mindkét napot éjféltől a hajnali hanyatt esésig tartó utcabál zárja, vasárnap éjjel disco ritmusban.

A program részleteiért keressék föl a rendezvény honlapját [www.orbannaphajos.hu], ahonnan megtudhatják azt is, hogy az adott programra hol és mikor kerül sor. Szintén érdemes fölkeresni a borünnep folyamatosan frissülő facebook oldalát!


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]