Kalohírek

 

Friss kenyér és lekvár illata járja át a dusnoki ünnepet

2015. augusztus 14.,péntek 09:03  | 
Dusnokon Szent István Napja, az államalapítás megünneplése minden évben a hangulatos Vajas-parton kerül megrendezésre. Idén kiemelt hangsúlyt kap a kenyér, lesz bográcsos szilvalekvár főzés, és tűzzsonglőr bemutató, valamint koncert és diszkó is szórakoztatja majd az érdeklődőket.
Megosztás: 



A kenyér, amely szimbolikusan testesíti meg a hazát, hiszen a magyar földben termett kalász a Kárpát-medence betelepülése óta alapvet
ő tápláléka az itt élő népeknek, a magyarságnak, központi szerepet kap az államalapítás dusnoki ünnepén.

A falu lakói kenyérsüt
ő versenyen mérhetik össze tudásukat, amelyen a résztvevők az otthon elkészített kenyereiket mutathatják be a zsűrinek és az érdeklődőknek. A szakavatott zsűri tagjai egyébként a hajdan volt régi dusnoki pékség dolgozói, akik a helyiek számára több évtizedig készítették a mindennapi kenyeret – avatta be portálunkat a részletekbe Bényi Emese, a József Attila Művelődési Ház vezetője.

Mint megtudtuk, az ünnepség a már hagyománnyá vált kenyérszenteléssel kezd
ődik, amikor Kiss Tamás István plébános megáldja a nemzeti színű szalaggal átkötött cipókat.

Dusnokra augusztus harmadik hétvégéjén egy erdélyi vend
ég csoport is érkezik, akik egy jellegzetes erdélyi kemencében sült, krumplis kenyérrel készülnek a rendezvényre. A felszentelt cipókat természetesen a helyiek megkóstolhatják, de senkinek sem kell „magányosan” ennie belőlük, hiszen a dusnoki asszonyok jóvoltából hagyományos szilvalekvár főzésre kerül majd sor a helyszínen, üstben, bográcsban elkészítve.

Az este folyam
án lehetőség van íjászkodásra is, amit hangulatos tűzzsonglőr produkció követ az újonnan megépített óriási vízi stégen.

A látogatókat a Kelda Zenekar szórakoztatja majd, éjszaka pedig diszkó zárja az eseményt.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]