Már a hatodik biciklit lopta (volna) el
2015. február 18.,szerda 19:30 |
A sértett tett bejelentést a rendőrségre 2015. február 16-án 21 óra 40 perckor arról, hogy az egyik kalocsai üzlet előtt lezárt állapotban hagyott kerékpárját ellopták.
A helyszínre 5 percen belül kiérkező járőrök a helyszín közelében intézkedés alá vontak egy kerékpározó férfit és egy nőt. Az egyenruhások megállapították, hogy a két jármű közül az egyik megegyezik a sértett által leírt kétkerekűvel, amelyet a tulajdonos is megerősített. A rendőrök a ruházat- és csomagátvizsgálás során egy csípőfogót, a közelben pedig egy levágott lakatot is találtak.

A járőrök elfogták és a kapitányságra előállították R. Rajmundot és 16 éves társát. A megalapozott gyanú szerint a 20 éves férfi 2014 nyarától további 5 lezárt kerékpárt tulajdonított el Kalocsa belterületéről, melyek közül 3 esetben a fiatalkorú lány figyeléssel biztosította cselekményét.
A nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki a bátyai párost – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
