Kalohírek

 

Októberben vége a felújításnak – Olcsóbb lesz kifűteni a gimnáziumot

2015. október 12.,hétfő 07:42  | 
Mint annak hetek óta szemmel látható nyomai vannak Kalocsán a Hunyadi utcában járva-kelve, nagy erőkkel dolgoznak a kivitelezők a Szent István Gimnázium épületének régóta várt korszerűsítésén. A munkálatok befejezését október végére datálják.
Megosztás: 

A félmilliárdos Épületenergetikai fejlesztés Kalocsán c. úniós pályázat keretében megvalósuló felúíjás a nyár végén kezdődött a 250 éves fennállást egy esztendeje ünneplő, nagy múltú kalocsai oktatási intézményben. [Amint arról korábban írtunk, a Zöldfa és a Csokonai utcai óvodák épülete mellett a gimnázium szerepelt projekthelyszínként a nyertes beadványban – a szerk.]



Perity Lajos igazgató korábbi nyilatkozataiban már többször is szóvá tette, hogy régi álmuk az épület korszerűsítése, hiszen annak fenntartása az elavult technológiák és idejétmúlt berendezések nyomán hatalmas költségekkel jár. A jubileumi évfordulón tehát nemcsak az elmúlt negyed évezred történéseit ünnepelhetik tanárok és diákok, hanem azt is, hogy végre sikerült – ha nem is száz százalékosan, de – jelentős mértékben helyreállítani.

– A padlásfödém és a teljes homlokzat hőszigetelést kap, illetőleg cseréljük, valamint javítani fogjuk a nyílászárókat, új kondenzációs gázkazánokat építünk be. A nyári hónapokban zárult a közbeszerzés, és kezdődhetett a tényleges kivitelezés. Első lépésként a gimnázium udvarára néző homlokzaton láttuk el az említett munkálatokat. Ezek mára befejeződtek, hasonló feladatokat lát el a nyertes vállalkozó a Hunyadi utca felőli épületrészen, amelynek nyílászáróit az örökségvédelmi előírásoknak eleget téve nem cserélhetjük ki. Itt a legszükségesebb javításokat végezhetjük el, valamint az új, hőszigetelő szárnyakat építhetjük be – ismertette a beruházás teljes műszaki tartalmát az önkormányzat Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztályának vezetője, Boromisza Viktor.



– A gépészeti felújítások során megtörtént a termo-szabályozó szelepek beépítése, valamint túl vagyunk a kazáncserén is. Ezt követően látnak hozzá a padlásfödém hőszigeteléséhez – folytatta a szakember a folyamatban lévő, illetőleg még megvalósulásra váró feladatokra térve. Ami pedig minden egyes fejlesztés esetében a legszélesebb közönséget érdeklő kérdés, hogy „mikorra lesz kész”?

– A pályázatban előzetesen meghatározott ütemezés jelen pillanatban tarthatónak tűnik - fogalmazott. Ennek értelmében az osztályvezető úgy véli, hogy az október végére tervezett befejezést semmi nem akadályozza – úgy legyen!

Blogok

Mit nézzünk ma a tévében?  Csütörtök, szeptember 21.

Az elsősorban színészként ismert Alan Rickman rendezésében, A virág románcában (Filmcafe, 21.00) Sabine De Barra (Kate Winslet), a kertész és tájrendező hatalmas [...]

Urbanista  Egy egész pofás ingatlanfejlesztés Angyalföldön - Különös geometriájú erkélyek, múlt századi menő modernt idéző pillérekkel

Végre egy új társasház, amelyik nem unalmas. Persze az árkádok alá azért berajzolhattak volna pár hajléktalant a látványtervekre.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére