Kalohírek

 

Kati László képviselő másik arca

2015. február 26.,csütörtök 10:55  | 
A békés, nyugodt ember benyomását keltő Kati László önkormányzati képviselőről a külső szemlélő aligha mondaná meg, hogy legszívesebben katonásdit, háborúsdit játszik, még ha ez erős leegyszerűsítése is a militarista hagyományokra épülő airsoft sportnak. Egyebek mellett ez is kiderült a kalocsai képviselő-testület egyik legfiatalabb tagjáról, Kati Lászlóról, aki a „Képviselő másik arca” sorozat negyedik előadójaként február 24-én, csütörtökön mutatkozott be a Művelődési Központban.
Megosztás: 



Ahogy a sorozat korábbi előadóitól már megszokhattuk, a kerettörténetet most is a családi fotóalbumból szemezgetett képek töltötték ki, ám a képviselő korábbi és jelenlegi hobbija ezúttal sokkal nagyobb teret kapott. Az apai ágon katona felmenőkkel büszkélkedő Kati László őszinte megnyilvánulásából kiderült, hogy szándéka szerint gyermekkori, hason fekvő képe nem került volna a kivetítőre, de ebben a kérdésben végül édesanyja szava döntött.

Az 1984-ben született, először szakács végzettséget szerzett fiatalember a Kalocsai Dózsa György Szakközépiskolában érettségizett. Ez adta meg a lehetőséget, hogy a kecskeméti főiskola gépészmérnöki karán folytassa tanulmányait. A műanyagipari mérnöki diploma kézhezvétele után mesterszakon szeretne épületgépészi oklevelet kapni, de távlati tervei között még a PhD fokozat megszerzése is szerepel.



László azon fiatalemberek közé tartozik, aki sajnálja, hogy nem lehetett sorkatona, katonai karrierje építését magas vérnyomása törte ketté. Olyan szenvedéllyel, átéléssel beszélt az airsoft-ról, mutatta be a kiállított, az eredetire megszólalásig hasonló fegyvereket, felszereléseket, hogy bizonyára – a családi hagyományokhoz híven – belőle is jó katona vált volna. A fiatalember az airsoftot megelőzően is sportolt, nyolc évig a kisfoktői oktatópályán lovagolt, de a lóápolásból is kivette részét.

Az airsot-ról tartott előadás egy a sportágat népszerűsítő, toborzó beszédnek is beillett. Már csak azért is, mert László személyesen invitálta vasárnap délutánonként, a volt orosz laktanya zsírsütő mögötti részére mindazokat, akik a mind népszerűbb sport iránt érdeklődnek.



A beszélgetést vezető dr. Magóné Tóth Gyöngyi célirányos kérdéseire adott válaszokból aztán kiderült, hogy az MSZP színekben, egyéni mandátumot szerzett képviselő közösségi ügyek iránti elkötelezettsége a főiskolán bontakozott ki. Kecskeméten a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) tagjaként, majd elnökeként szervezte a főiskolások legkülönbözőbb programjait. Gólyatábort, koncerteket, gólyabálokat, még főzött is a hallgatóknak. Egy szófordulattal élve arra is kitért: ahogy az airsoft legfontosabb rendezőelve a becsületesség, a szabályok fair betartása, és ezt a politikára is érvényesnek tartja.

Kati László bemutatkozásából azt is kiderült, hogy kedvenc zenekara a Budapest Bár, szereti a filmzenéket, kedvenc hangszere a hegedű és a nagybőgő. A képviselőnek az egyetemi diplomán túl is bőven vannak tervei, amelyek között olyan távoli országok, meglátogatása is szerepel, mint Japán, az Amerikai Egyesült Államok és Új-Zéland.



Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]