Kalohírek

 

Akcióban a GYIÖK – Diákok segítettek a Mikulás manóin

2014. december 12.,péntek 11:37  | 
Lázasan pakoló, hajtogató, csomagoló fiatalokat kaptak lencsevégre november utolsó napjaiban Kalocsán – akik, mint kiderült, azért tüsténkedtek olyan lelkesen, mert a Mikulás manói jó előre jelezték, hogy rengeteg dolguk van, így elkélne a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat fiatalságának a segítsége, hogy biztosan minden városi óvodába eljussanak a télapó ajándékai.
Megosztás: 



A GYIÖK diákjai nem is tétlenkedtek – alkalmi mikulásgyárukat a közösségi oldalukon is megmutatták, hogy mindenki lássa, milyen nagy munkában vannak. Az akcióról persze az apróságok, akiknek a kiscipőiben és kiscsizmáiban landoltak a csomagok a múlt hét végén, semmit nem tudtak. Őket még nem szippantotta be a „nagy kék közösségi oldal”, és az óvó nénik is hétpecsétes titokként kezelték, hogy a Mikulás helyi segítői sorra járják majd az ovikat, így nagyobb volt az öröm és a meglepetés.



– Mivel rengeteg programja van a GYIÖK-nek, de a sportnap kivételével ezek többségéből mégiscsak kimaradnak az óvodások, szerettük volna meglepni, és ha lehet így mondani, kárpótolni őket. Úgyhogy szeptemberben összedugtuk a fejünket és kitaláltuk, hogy Mikulás napja alkalmából lepjük meg az ovisokat – idézte fel az akció megszületésének történetét Greksa Zsófia diákpolgármester. – Mivel nagyon szeretjük a magunk által készített apróságokat, kis ajándékokat, próbáltunk ilyet is becsempészni a csomagokba, amelyekben persze emellett volt még cukorka, édesség és egy üdvözlőkártya is – mesélte.



A GYIÖK polgármestere azt is elárulta, hogy az ajándékosztás volt a szervezet idei utolsó komolyabb megmozdulása. A december végét ők is pihenéssel és a családi körben szeretnék tölteni, hogy 2015-ben újult erővel üljenek össze ismét és elkezdhessenek ötletelni azon, hogyan übereljék az idei fordított napot jövő áprilisban. Csak, hogy felelevenítsük a történteket – amikor Kalocsán egy napra fejre állt az élet, a diákönkormányzat képviselő-testületi ülést tartott, amelyen megszavazták többek között, hogy a városfejlesztési beruházások eredményesebb lebonyolítása érdekében kivitelezőnek fogadják Miley Cyrus botrányhős-popüdvöskét, aki rombolólabdájával [amelyen Wrecking Ball c. videóklipjében meztelenül parádézott – a szerk.] felturbózhatá a munkamenetet.

Kíváncsian várjuk, az újévben mit hoznak össze a srácok, addig is valamennyi ovis nevében köszönjük nekik, hogy kisegítették a Mikulás „elhavazódott” manóit és meglepték ovisainkat!


-vis-
Fotók: GYIÖK – Facebook

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]