Kalohírek

 

Advent második gyertyája is ég

2014. december 09.,kedd 11:53  | 
Advent második vasárnapján a sétálóutcában folytatódott a hagyomány: a fél ötkor kezdődött rövid ünnepség keretében a várakozás második gyertyáját Katus Györgyné vezető óvónő gyújtotta meg, műsort ezúttal a Bem Apó utcai Tagóvoda „Cifrapalota” csoportjának csemetéi, valamint a Liszt Ferenc AMI magánénekesei adtak.
Megosztás: 

„Gyülekeznek a lángok, a koszorún nemsokára meggyullad a második gyertya, amely arra emlékeztet minket, hogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt, hogy ők nevelhetik föl Isten Fiát, Jézust” – hangzott Fekete Antalnak Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsai Városmarketing Kft. nevében elmondott köszöntője, majd a Bem Apó utcai óvodások két verset szavaltak el.

Előbb Mészáros Amira, Kárász Noel és Sztojka Jázmin adta elő Mentovics Éva Angyalok szállnak című költeményét, ezt követően Szigeti Norina és Vén Zsadány szavalta Tóthárpád Ferenc A hírhozó című művét.
A gyerekek fölkészítő pedagógusa Korsós Andrea.



A továbbiakban Katus Györgyné, Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje intézményvezetője mondott köszöntőt.
Beszédében szólt az örömről, amelyet minden család számára jelent egy gyermek születése
és az Úr eljövetele is egy csöpp kisgyermeken keresztül történt.
Szólt az adventi koszorú összetett jelképrendszeréről is:
– Az adventi koszorú alkotórészei messze túlmutatnak önmagukon: az örökzöld ágak a természet újjáéledését, a gyertyák a megújuló fényt, a kör alak pedig az örökkévalóságot szimbolizálja. A világító gyertyák számának növekedése mutatja a növekvő fényt, amelyet Isten a kisjézusban ad a várakozónak karácsonykor – mondta az óvodapedagógus, majd a kalocsai óvodák adventi hagyományairól, köztük a nevelési programba dramatikus játékként beépülő betlehemezésről is.

– Kívánom mindannyiunknak magam és Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje valamennyi dolgozói nevében, hogy a szeretet és a vele együtt járó békesség tegye széppé az ünnepüket! Kívánom, hogy ez az ünnepi idő szeretteik körében segítse önöket igazi kikapcsolódáshoz, testi, szellemi és lelki megújuláshoz, feltöltődéshez – zárta gondolatait a
z intézményvezető, végül meggyújtotta az adventi koszorú második gyertyájának fényét.



A műsor zárásaként a Liszt Ferenc AMI szólóénekeseinek előadása következett, Busa Kristóf, Hajós Szilárd, Jagicza Anett, Perity Anna, Romsics Fanni, valamint Török Luca közreműködésével.
Elhangzott Wolf Péter Ave Mariája, az Anasztázia című mese „Volt egy régi december” kezdetű részlete, Galambos Attila Legyen hó című műve, továbbá SzabóMadarász Add tovább, Sztevanovtz Dusán Angyal, valamint Cohen Halleluja című kompozíciója.
Az énekeseket Kerekesné Geri Zsuzsanna készítette föl.



Végül a következő vasárnap programjának ismertetése következett.
December 14-én, a harmadik gyertya meggyújtásakor a Katolikus Köznevelési Inténmény növendékei, valamint a Soundwitch zenekar közreműködik majd, a gyertyagyújtás nemes feladata Greksa Zsófia ifjúsági polgármesterre vár.

Ugyanezen a napon 17 órától „Édességgyűjtő Akció” lesz Kalocsa rászorulói részére, ahol az adakozó kedvet a Liszt Ferenc AMI Ifjúsági Fúvószenekarának muzsikája fokozza majd. A szervező Városmarketing Kft. az adományokat december 8. és 17. között hétköznaponként 8:00-16:00-ig várja a volt Tiszti Klub emeletén található irodájukban.

A hirdetések után a szervezők egy pohár forró teával vendégelték meg az egybegyűlteket.



Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]