Kalohírek

 

Jól halad a Városi Sporttelep felújítása

2014. szeptember 16.,kedd 14:49  |    
Hamarosan ismét rossz kifogás lesz a reggeli futás kihagyására, hogy „Mennék, de most nem lehet, mert épp felújítják a KSE pályát…”. Ugyanis a salakpálya frissítése is az utolsó szakaszába érkezett. Bár az időjárás nem volt túl kegyes az elmúlt napokban, azért jól halad a sporttelep öltözőinek és pályáinak felújítása.
Megosztás: 



Mint azt korábban megírtuk, az önkormányzat és a Kalocsai Futball Club egy széleskörű társadalmi összefogásnak köszönhetően hozzáfogott a sporttelep fejlesztésének. Nem először. A mostani fejlesztési dömpinget már megelőzte egy első felvonás, melynek keretében két műfüves pálya is elkészült, illetve a pályák világítását is megoldották egy lendülettel. A mobil lelátókról nem is beszélve. Persze, már akkor is látszott, hogy a munka ezzel nem érhet véget.

A futball klub nyertes pályázatának köszönhetően kezdődhetett meg az öltözőépület felújítása és a sporttelep bővítése – tudtuk meg a helyszínen járva Boromisza Viktortól, a Városüzemeltetési és fejlesztési iroda vezetőjétől. Aki azt is elmondta, hogy a munkálatok az előre meghatározott ütemben haladnak, vagyis szeptember végére, október elejére elkészülnek.



Persze, van ami már kész. Ilyen például a harmadik műfüves pálya. Ami viszont még hátra van, az a Kalocsai Kézilabda Clubhoz köthető beruházás. A sporttelep Vörösmarty utcai bejáratnál ugyanis egy szabadtéri kézilabda pálya kialakítását kezdték meg, ami egy légtartásos sátor telepítésével télen is használható lesz.

Boromisza szavaiból kiderült, hogy az önkormányzatnak köszönhetően a sportöltözőkhöz kapcsolódó birkózóterem is megújul. Ahogyan az öltözőkhöz és a pályákhoz futó sétányok is. Melyek kialakításában a közmunkaprogram közfoglalkoztatottjai is nagyban hozzájárulnak.

A centerpálya körüli salakos futópályán is megkezdődött a munka a múlt héten. A salakos réteget feltárcsázták, majd újrahengerelték. Most jön a szegélyek javítása és pótlása. Majd egy 3-5 centis új salakréteg kerül rá, amit követően ismét jó minőségű pályán futhatunk.



A Vörösmarty utca felőli főbejárat kialakítása is a napokban kezdődött meg. Korábban, a nyár derekán, a közmunka program keretében már kiépítették a szabadidőközpont használói részére a szükséges plusz parkolókat. Most pedig a főbejárat kapuját alakítják ki. De rövidesen ez is véget ér. Ahogyan a sporttelep teljes felújítása, amit követően egy sokkal korszerűbb, a sportolói igényeket magas szinten kiszolgáló komplexumot tudhat majd magáénak a város, és a város sportolói.


A videót a KalocsaTV készítette.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]