A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként. Az ártatlan áldozatokra, a megkínzottakra, a meggyilkolt asszonyokra, gyermekekre, és férfiakra emlékeztek Kalocsán is.
A magyar Himnusz és a Nemzetközi Cigány Himnusz után Sztojka István, a kalocsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelentek, köztük a városvezetés képviselőit, és a jelenlévő túlélőt, Jakab Ilonát is. Az elnök szavai után Dargainé Panyik Márta tanár a cigányság sorsáról, gondjairól, reményeiről szóló összeállítását hallgathatták meg az egybegyűltek, akik ezt követően együtt szavalták el Radnóti Miklós Nem tudhatom című versének első versszakát.
Ezután Rostás László, az Esély Cigány Módszertani Központ elnöke szólt a megjelentekhez. Véleménye szerint a romák II. Világháború előtti és közbeni tragikus meghurcoltatására, a vészkorszakban velük szemben történt szégyenteljes, emberellenes események nagyobb figyelmet érdemelnének. Hangsúlyozta: a 70 évvel ezelőtt történteknek példaként kell szolgálnia mindannyiunk számára, hogy ilyen szörnyűségek soha többé ne történhessenek.
Az elnök gondolatai után gyertyákat és virágokat helyeztek el az emléktáblánál az elhunytak tiszteletére, miközben Lakatos Gabriella sirató éneket adott elő. A megemlékezés utolsó momentumaként Jakab Ilona Maron, a holokauszt (cigány nyelven porajmos) megjelent túlélője idézte fel a hat éves gyermekként átélt eseményeket.
Az ünnepség végén a Roma Nemzetiségi Önkormányzat közös virrasztásra invitálta az egybegyűlteket.
A videót a KalocsaTV készítette.
1944. augusztus 3-ra virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban. A hetven évvel ezelőtti események évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Kalocsa Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szombaton 19 órától a Bem apó utcai közösségi ház előtt.
