Kalohírek

 

Pihenőpark lesz a lakótelepi „dühöngőből”

2014. július 31.,csütörtök 13:52  |   
Megkezdődött a köznyelven csak a lakótelep „dühöngőjeként” emlegetett, a Zöldfa utca és a Kishalas sor által határolt terület átépítése. A felújítást a Startmunka mintaprogram keretében foglalkoztatottak végzik.
Megosztás: 



Hamarosan újabb parkkal és közösségi térrel bővül Kalocsa. A Zöldfa utca és a Kishalas sor által határolt zöld övezet letűnt, nyolcvanas évekbeli építészeti elemeit ugyanis már elkezdték bontani, hogy mielőbb a 21. század követelményinek megfelelővé varázsolják.

Juhász Gábornak, az érintett városrész képviselőjének többen jelezték, hogy megoldást kellene találni a mára már elavult, szebb napokat is látott terület hasznosítására. Kérésük meghallgatásra talált, hiszen a Startmunka mintaprogram keretében a közfoglalkoztatottak már hozzá is fogtak a felújításhoz.



– A sokak által csak dühöngőként ismert park az évek alatt nagyon balesetveszélyessé vált. A bitumen tönkrement rajta, a kerítés is szinte darabokban áll, jelenlegi állapotában nem lehet használni a területet – vázolta az eddig uralkodó állapotokat Juhász Gábor.

– Nagyon sok lakó megkeresett azzal, hogy a városvezetés találjon megoldást a hely hasznosítására. Most egy pihenőpark lesz belőle, sokkal több zöld felülettel, fákkal, padokkal, szemetesekkel. Úgy gondolom, hogy ezekkel a felújításokkal egy olyan közösségi teret sikerül létrehoznunk, amely mindenki igényeit ki fogja elégíteni. Remélem közösen óvni és védeni fogjuk a kis parkot, ahol bizonyára sokak töltik majd szabadidejüket – tekintett a közeli jövőbe a képviselő.



A Budapesti Műszaki Egyetem építészei és tájépítészei több hónapig dolgoztak a tér arculatának kialakításán, amelybe letisztul ám különleges elemek és eszközök is beépítésre kerülnek. – Az a célunk, hogy egy egységes arculatot adjunk neki azokkal a burkolatokkal és egyedi tervezésű bútorokkal, amiket legyártunk és elhelyezünk majd a téren – nyilatkozta Simó Nikolett építészhallgató. Mint megtudtuk utóbbiak főként betonból és fából készülnek majd, mutatós formavilággal.

Az elmúlt közel négy év folyamán már számos park és közösségi tér megújult városunkban, amely nem csak a település látképét, hanem az itt élők komfortérzetét is jelentősen javítja. A tervek szerint a jelenlegi átalakítással bő másfél hónap múlva végeznek.




A videót a KalocsaTV készítette.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]