Kalohírek

 

Napelem termeli a kastélynak az áramot

2014. július 21.,hétfő 09:02  |   
A kalocsai érsekség is csatlakozott ahhoz a megyei programhoz, amelynek keretében Bács-Kiskun szerte több mint hatvan intézményre fognak, vagy már telepítettek napelemeket. A cél az volt, hogy minél fenntarthatóbbá és gazdaságosabban működtethetővé váljanak az épületek. Kalocsán egyelőre a kastély áramellátásáról gondoskodnak ilyen berendezések, de a tervek szerint a közeljövőben tovább „zöldül” majd az érsekség.
Megosztás: 



Az aktuális projektelemet záró, az Érseki Kastélyban megrendezett csütörtöki sajtótájékoztatón közreműködött az „ötletgazda” Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, aki örömmel jelentette be, hogy az egész megyében sokan hallgattak hívó szavára és csatlakoztak a KEOP-programhoz.

A szót Dr. Bábel Balázs érsek-metropolita vette át, aki kiemelte, hogy a környezettudatosság jegyében fejlesztettek, arról nem is beszélve, hogy a program nyomán több millió forintot spórolhatnak – akár már ebben az esztendőben is, hiszen a napelem-park a bemutatáskor már hetek óta üzemelt.



Megszólalt a tájékoztatón a projektfelelős cég képviseletében Meleghegyi Tamás is, aki a média megjelent képviselőit elkísérte a szóban forgó területre is, amelyet a kastély mögötti lezárt park egykoron gyümölcsöskertként hasznosított részén alakítottak ki.

A tájékoztatót Vörös Márta, az érsekség főmérnöke zárta, akitől megtudtuk, hogy a kalocsai palota mellett Jánoshalmán, Kiskunhalason, és Kecelen is hajtottak végre hasonló beruházásokat egyházi fennhatóság alatt lévő iskolák, óvodák és kollégiumok épületein, több mint 200 millió forint összértékben.



– Szeretnénk még hasonló rendszereket telepíteni a meglévő mellé, a kastély egykori gyümölcsös kertjébe, amely mindig is gazdasági kertrész volt. A Főszékesegyház és a szomszédban megvalósuló Érseki Kincstár és Levéltár részére is tervezzük egy-egy önálló, saját rendszer létrehozását – nyilatkozta a drótkerítéssel körülbástyázott napelem-rengeteg mellett Vörös Márta, előrevetítve, hogy jelenleg várják az említett elemekhez kapcsolható pályázati kiírások megjelenését.


-vis-
A videót a KalocsaTV készítette.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]