Kalohírek

 

SZALAGAVATÓ 2013 – A Dózsában „tűztek” ebben a tanévben utoljára

2013. január 22.,kedd 09:11  |   
Az idei utolsó szalagavató ünnepélyre városunkban múlt pénteken került sor a sportcsarnokban, ahol a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium végzőseinek tűzték föl az itteni utolsó megmérettetésre való felkészülési időszak kezdetét jelző szalagot.
Megosztás: 



Mégpedig két időpontban is: a rendezvényeket délután fél négykor és este ötórai kezdettel tartották. Az előbbi időpontban a szakiskolai, az utóbbiban pedig a szakközépiskolai osztályok tanulóinak helyezték el a szívük fölött a kék szalagocskákat – az iskola hagyományainak megfelelően – osztályfőnökeik, akiknek előzőleg Vikker József iskolaigazgató tűzte mellükre a szalagokat. Az igazgatót korábban a végzősök közül kiválasztott tanulók szalagozták föl.



Ennek az iskolának ebben a tanévben már volt egy szalagavató ünnepélye, amelyet december 7-én tartottak, és amelyről akkor portálunk is tudósított. E többturnusos szalagavatónak az oka, hogy az intézményben nemcsak számos szakmában és szakterületen, de az oktatásnak is különböző szintjein folyik a fiatalok képzése, van aki szakmunkásvizsgával, mások érettségivel zárják itteni tanulmányaikat. A nagy diáklétszám és a sokféle szak és képzésforma, valamint a sportcsarnok nézőterének korlátozott befogadó-képessége együttesen indokolttá teszik a többfordulós szalagtűzést.



A harmadikosok búcsúztató beszéde és a végzősök köszönetnyilvánítása, valamint a rövid irodalmi összeállítás után az ilyen alkalmak elmaradhatatlan fénypontja, a tánc következett. Mindkét időpontban ugyanazok a táncosok ugyanazt a táncot, nevezetesen bécsi keringőt táncoltak, a hazánkban „Egy szál harangvirág” kezdetű szöveggel ismertté vált világsláger örökzöld dallamára.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]