Kalohírek

 

Fél évszázaddal ezelőtti megalakulásukat ünnepelték a légvédelmisek

2012. december 03.,hétfő 09:22  |   
Egész napos programsorozattal ünnepelte fél évszázados múltját, létrejöttének 50. évfordulóját az egykori légvédelmi rakéta és tüzérezred Kalocsán pénteken.
Megosztás: 

A Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Körének megemlékezését a Magyar Honvédség 15. Kalocsa Légvédelmi Rakéta Ezred és a jogelőd Légvédelmi Tüzérezred megalakításának 50. évfordulója alkalmából szervezték Kalocsára.

A rendezvény fővédnöke dr. Benkő Tibor vezérezredes a Honvéd Vezérkar főnöke, a rendezvény védnöke pedig Török Ferenc, Kalocsa város polgármestere lett.



Az egykori rakétaezred a Miskei úti laktanyában kezdte a napot, ahol együtt megnézték a csapattörténeti szobát, majd átmenvén a Foktői úti laktanyába megkoszorúzták a Légvédelmi Emlékparkban a volt bajtársak emlékére felállított emlékművet.



Ugyanitt került sor szalagkötésekre is. Majd az ünnepi állománygyűlésre, ahol Kalocsa város polgármestere és a város nevében Tihanyi Tiborné képviselő átadta az önkormányzat ezen évforduló alkalmából készítetett emléklapját.

Az összegyűjt bajtársak ezt követően ünnepi műsoron vettek részt, ahol a pohárköszöntő után már megkezdődhettek a nagy beszélgetések és közös emlékezések is.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]