A nap folyamán rengetegen látogattak el a Kalocsai Házhoz, ahol népviseletbe öltözött párként fotózkodhattak. A ház előtt Romsicsné Marika, dacolva az egész napos hideggel, kalocsai ruhában mutatta meg a turistáknak, hogyan készülnek az igazi kalocsai minták.
A Kalocsai Városmarketing Kft. jóvoltából összeállított program keretében először a Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény népzene-, dráma- és néptánc tagozatos diákjai adták elő Betlehemes műsorukat. A produkciót kifejezetten erre az alkalomra állította színpadra Horváth Katalin vezetésével az ott dolgozó lelkes pedagógus gárda. A hagyományos betlehemes műsort Csomós Miklós főpolgármester-helyettes és Csonka Takács Eszter a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője is elismeréssel nézte végig.
A délután folyamán először a veszprémi Légierő Zenekar állt színpadra. A Big Band formáció zenéje iránt rajongók szinte zsúfolásig megtöltötték a teret. Már a hangolást is tapssal jutalmazták a nézők, akik a negyven perces koncert alatt még táncra is keltek. Természetesen a nézők hatalmas ovációval jutalmazták a Katona János karnagy által levezényelt produkciót. Aki nem tudott részt venni a Vörösmarty téri koncerten, az bepótolhatja Kalocsán, hiszen a formáció december 16-án, 14:30 órai kezdettel a Városi Színházban lép színpadra.
A Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncosai hasonló sikerrel léptek a közönség elé, akik külön tapssal jutalmazták a Fölszállott a páva című produkció táncosait: Markó Fruzsinát és Iván Róbert. Illésné Koszta Kriszta táncosait a hideg idő ellenére is több százan fogták közre. A turisták legnagyobb örömére a kalocsai fiatalok közös tánccal zárták a produkciót.
A vasárnapi kalocsai vonatkozású programokról itt olvashatnak.
December első napján Kalocsáé volt a főszerep a fővárosban. A Budapest szívében található Vörösmarty térre kilátogatók a népzene, néptánc világán keresztül ismerhették meg hagyományainkat, népszokásainkat. Több mint 130 fő lépett tegnap a karácsonyi forgatag látogatói elé, akiknek produkcióját óriási siker övezte.