Belső ellenőrzési jelentés
2011. április 21.,csütörtök 14:26 |Kalocsa Város Önkormányzatánál kialakított működési rend szerint az önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények belső ellenőrzési szervezettel, belső ellenőrrel nem rendelkeznek, ezért az önkormányzat belső ellenőrzése látja el az intézmények belső vizsgálatát is.
A belső ellenőrzés feladata a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a 2010. évben is két részből tevődött össze. Az egyik részt az önkormányzati belső ellenőrzés (Kalocsa Város Polgármesteri Hivatala), a másik részt pedig az intézmények belső ellenőrzése alkotta.
Az önkormányzati ellenőrzések többek között érintették a 2010. évi országgyűlési és önkormányzati választások költségvetési támogatásával kapcsolatos elszámolásokat, a Hatósági és Igazgatási Osztály valamint az Egészségügyi és Szociális Osztály működését, a közbeszerzési eljárások szabályszerűségét is. Ezeken kívül rendkívüli ellenőrzés történt a kalocsai diákok tanulmányútjai pénzügyi elszámolásának szabályszerűségéről a 2009. és 2010. évekre vonatkozóan. Az intézményeknél is folyamatos volt az ellenőrzés tavaly. A Városi Kommunális Intézménynél és a Szociális Alapszolgáltatási és Szakellátási Központ Kunszt utcai Időskorúak Otthona részlegében rendkívüli ellenőrzés történt, emellett a Kórház – Rendelőintézet, valamint a Kommunális Intézmény 2007. és 2008. évi gazdálkodásáról készült jelentésben foglaltak utóellenőrzése is megtörtént. Az ellenőrzési rendszer szabályszerűségének, gazdaságosságának, hatékonyságának és eredményességének növelése és javítása érdekében javaslatok is szerepeltek a jelentésben, többek között intézkedési tervek elkészítését és az informatikai hálózat fejlesztését szorgalmazták.
A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a jelenést.