72 óra alatt 12 baleset BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN
2013. július 29.,hétfő 11:49 | Bács-Kiskun megyében tegnap (július 28-án) 7 személyi sérüléssel járó, valamint 5 anyagi káros közúti baleset történt. Ittas gépjárművezetővel szemben 4 esetben intézkedtek vasárnap Bács-Kiskunban. A megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának közlése szerint kiemelt súlyú bűncselekmény nem történt vasárnap Kecskeméten és a környékén.
Kunbaja - A Bajai Rendőrkapitányság Bácsalmási Rendőrőrs járőrei július 27-én 22 óra 39 perckor Kunbaja belterületén ellenőriztek egy személygépjárművet. A jármű vezetője, B. Krisztián 28 éves, és utasa, K. Gergő 24 dabasi lakosok ruházata, csomagjaik, valamint a gépjármű átvizsgálásakor 500 doboz szerb zárjeggyel ellátott cigarettát találtak az egyenruhások. A két férfi elmondta, hogy egy ismeretlen nőtől 1170 euróért vásárolták a dohányárut a községben. A személyeket az eljárás lefolytatása érdekében átadták a NAV munkatársának.
Forrás: Kecskemétihírhatár