Nemsokára kiderül, hogy búcsút inthetünk-e az IMF-nek
2013. július 20.,szombat 12:01 | Orbán Gábor, az NGM államtitkára emlékeztetett arra, hogy az idén februárban sikeres, jelentős összegű dollárkötvény-kibocsátást hajtott végre a kormány. Szerinte azóta a forintpiacon és a lakossági szegmensben olyan felfutás tapasztalható a kibocsátásban, amely lehetővé teszi, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló tartozást, beleértve az év hátra lévő részében, illetve a jövő év első negyedévében esedékes részleteket is, egy összegben rendezzék.
Erről heteken bell dönt a kormány. Bármilyen olcsó ugyanis az IMF-hitel, kamatmegtakarítást jelent, hogy a rendelkezésre álló összeg nem kamatmentesen áll a számlán, hanem egy összegben előtörlesztik, és erre a szerződés adta jogi lehetőség is megvan - magyarázta az államtitkár.
Szerinte az ősszel kell visszatérni arra a kérdésre, hogy a devizakötvény-kibocsátás idei tervét milyen mértékben akarja az ország teljesíteni. Azt kell mérlegelni, hogy a jövő évi lejáratokat milyen mértékben lehet előfinanszírozni, azok piaci fogadtatása hogyan zajlik majd - fűzte hozzá.
Orbán Gábor a devizahitelesek problémájáról is beszélt a rádióműsorban. Azt mondta, a kormány számára érzékelhető, hogy a devizahitelekkel kapcsolatos perekben a bíróságok számára is komoly fejtörést okoznak a szerződésekben meglévő bizonytalanságok, a visszaélésre lehetőséget adó pontok értelmezése. A kormány a jövő héten ülésezik a devizahitelesek ügyében.
A gazdasági növekedésre vonatkozó kérdésre Orbán Gábor elmondta: megítélése szerint a konvergenciaprogramban szereplő 0,7 százalékosnál valamivel nagyobb, akár az 1 százalékot elérő gazdasági bővülés is lehet az idén.
Orbán Gábor beszélt még arról, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összevonásával hatékonyabb, modernebb, egységes pénzügyi felügyelet jön létre, a felelősségi körök jobban elhatárolódnak. Bízik abban, hogy október 1-jétől indul az új szervezet.
Forrás: ORIGO
