Kalohírek

 

Halasi színdarab a Nemzeti Színházban

2013. július 19.,péntek 11:47  | 
Ősztől a fővárosi Nemzeti Színház mutatja be, Zelei Miklós Zoltán, Újratemetve című drámáját. A kiskunhalasi író groteszk történetét egy tragikus szerelemről, korábban, Zsámbékon július 25-én és 26-án nézhetik meg a kíváncsi színházkedvelők.
Megosztás: 

 A budapesti Nemzeti Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkcióját Vidnyánszky Attila rendezésében mutatják be.

Zelei Miklós, a kiskunhalasi születésű újságíró-költő-drámaíró elmondta: a darab kitalált történet egy valódi történelmi helyzetre. A történet a II. világháború végén indul és a rendszerváltásig jut el, a szovjet-csehszlovák, majd ugyanitt, de már az ukrán-szlovák határon játszódik a kettéosztott ikerfaluban, a Szlovákiában lévő Nagyszelmencen és az ukrajnai Kisszelmencen, amelyeket a második világháború végén választottak külön.

A szerző az ikerfalu történetét mintegy húsz éve kutatja, írt róla dokumentumregényt és részt vett a kilencvenes évek végén a határ megnyitásáért indult polgárjogi mozgalomban. Az ügy egyre nagyobb nyilvánosságot kapott, a határátkelő 2005 végén meg is nyílt.

Zelei Miklós kiemelte: a színdarab nem a dokumentumregény adaptációja, néhány meglévő motívumot felhasználva új történetet írt az alaphelyzetre. A darab a II. világháború végén egy lakodalommal indul, amelyről a fiút a Gulágra viszik, így a pár nem tud egybekelni. Míg a fiú távol van, a menyasszony meghal. A rendszerváltás idején folytatódik a történet: a fiú agglegényként öregszik meg, utolsó kívánsága, hogy egykori menyasszonya mellé temessék a határ másik oldalán, ám ez sem sikerül.

Zelei Miklós felidézte: 2011-ben a békéscsabai egyéjszakás drámaíróverseny egyik nyertese volt. Mint mondta, mindig vonzotta a színház, de sose volt elég ideje arra, hogy színdarab megírásába fogjon. A Zoltán újratemetve az első műve, amelyet egy színház műsorra tűz.

Forrás: BAON

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére