Kalohírek

 

Erdélyi úton a kalocsai diákság

2013. július 16.,kedd 15:53  | 
A határon túli magyarság életének, szokásainak megismerése nyílik lehetősége annak a közel 100 diáknak, akik július 14-én a kora reggeli órákban indultak Kalocsáról Székelykeresztúrra, egy hetes tanulmányútra.
Megosztás: 

Több mint tizenegy éve, hogy a városi önkormányzat az országban az elsők között, a viszonosságra alapítva indított diákcsoportokat az azóta hivatalosan is testvérvárosi rangra emelt Kalocsa-Székelykeresztúr partnerség keretében Erdélybe.
Ennek égisze alatt idén hatvanhét diák mehetett most Erdélybe az Eperföldi Általános Iskolából és 23 a Belvárosiból.

A tanulmányi úton Simon Zoltán alpolgármester is részt vesz, aki Székelykeresztúr elöljáróival folytat megbeszéléseket e programsorozat továbbgondolási lehetőségeiről is.

Mint korábban, a gyerekek a kísérő tanárokkal együtt idén is az ottani magyar nyelvű gimnázium Berde Mózes Kollégiumában lettek elhelyezve.

A csoport erről a bázisról indul majd a klasszikus turistaútvonalakat is magukba foglaló kirándulásokra. Egyebek mellett ellátogattak már Székelyudvarhelyre, ahol megnézték a Székelykapu Múzeumot. A székelykapu-kiállítás az udvarhelyszéki kapuk díszítőművészetének bemutatását, a népi értékek megmentését célozza.
A székelyudvarhelyi Haáz Rezso Múzeum gondozásában, több mint tíz kapu sorakozik az Orbán-emlékmű előterében, a Borvízoldalban. Az emlékmű közvetlen közelében áll az első székely kapu, Orbán Balázs kapuja, amely eredetileg 1888-ban a szejkefürdői nyári Kossuth-lak bejárata előtt állott. Az 1973-1998 között felállított székely kapuk alatt sétálva lehet eljutni a síremlékhez, melyet minden évben megkoszorúz a kalocsai csapat. Idén sem volt ez másképp.

Megemlékezésre egyébként másutt is sort kerítenek majd az út során. Farkaslakán megkoszorúzták Tamási Áron sírját, de útba ejtik a parajdi sóbányát, a Medve-tót, a Gyilkos-tót, Békás-szorost, a csíksomlyói Mária kegytemplomot, a Segesvári csatatér helyszínét, és sok más nevezetes hely mellett a Fogarasi havasokat is.

A hat nap elteltével a gyerekek történelmi, irodalmi, természetrajzi ismeretekkel felvértezve, rengeteg szép élménnyel térhetnek majd haza.

Az utakat évek óta szervező, és a diákokat elkísérő Turi Tibor, önkormányzati képviselő kedden délelőtt portálunk megkeresésére elmondta a közel 100 fős csapatból csak 5-6 gyermek járt eddig Erdélyben, így legtöbbjüket ámulatba ejti a táj szépsége és a helyiek vendégszeretete. Az eddigi legemlékezetesebb helyszínnek a legtöbb diák a sóbányát említette és a hétfő délutáni fürdőzést, de mint megtudtuk, a Tamási Áron sírjánál meghallgatott beszédet is sokan feljegyezték útinaplójukba.

Fotó: Kopri
További fotók: snassz.hu

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]