A kiállítás kitűnő alkalmat kínál arra is, hogy az 1720 körül épült, nemrégiben megújult lépcsőházat megcsodáljuk. A fő attrakciót ezúttal mégis a fényképek szolgáltatják.
A Nem Csak Bölcskei Fotó Fan Club tavaly alakult, lényegében egy internetes közösségből nőtte ki magát, amelyet a fotózás szeretete hozott össze és tart egyben, immár nem csak a virtuális térben. A fotókörhöz az ország bármely részéről csatlakozhatnak az érdeklődők, de a fő cél a Bölcske közelében élő fotórajongók közti kapcsolatépítés volt.
A jelenleg 184 tagot – köztük 15 aktív fotóst – számláló alkotó közösség tavaly júniusban Bölcskén rendezte első kiállítását Pixel Tér Mozaik címmel, 13 alkotó összesen 140 művéből, majd idén újra számot adtak az éves munkáról. Az idei kiállítás teljes anyagát a tavalyi képekről készült nyomatokkal kiegészítve mutatja most be a csoport Kalocsán is, Kovács László fazekasműhelyében.
Az e hó 14-ig megtekinthető kiállítás különlegessége, hogy a fotókból a Bölcskei Irodalmi Műhely alkotói is ihletet merítettek. A képekhez azok hatására született versekből összeállított kötetet szerkesztettek, amelyet szintén megismerhetnek, akik megtekintik a bemutatkozó gyűjteményt.
A tárlat lényegében már a Kék Madár fesztivál óta nyitva áll, de hivatalos megnyitójára szombaton 17 órakor került sor. A megnyitón Török Ferenc polgármester köszöntötte a város nevében a kiállítókat, valamint a megjelent érdeklődőket. Ezt követően Hargitai Győző, a fotókör alapítója szólt az egybegyűltekhez. Beszámolt a közösség megalakulásának és fejlődésének történetéről, a Bölcskei Irodalmi Műhellyel való kapcsolatukról és a képek születéséről, jelentőségéről, majd a közönség figyelmébe ajánlotta a kiállítást.
Ezt követően rövid zenei betét segítette a képekre való ráhangolódást: Ludányi Miklós kísérte gitáron Ludányi Andrea énekét. Végül a házigazda, Kovács László köszöntötte az egybegyűlteket, és mindenkit meghívott a késő estig tartó kerti partira, sütés-főzésre, borozgatásra.
Az est különlegességét fokozta, hogy miközben a vendégek hozott anyagból faszén parazsán pecsenyét sütögettek, halászlét főztek, a fazekasmester és tanítványai az udvaron álló, vadonatúj kemencében próbaégetést végeztek. Gyönyörű látvány volt, amikor késő éjszakára a tradicionális, fölül nyitott terű kemence kellőképp fölhevült ahhoz, hogy fölül méteres lángok csapjanak föl, miközben látni lehetett a vörösen izzó kerámiákat is.
Az este folyamán többször is rázendítő eső sem vehette kedvét a jelenlévőknek, akik az égi áldás elől a fazekas kiállítóterembe és annak tornácára, illetve a szintén jelenlévő Farkas Tibor kalocsai szobrász műtermébe húzódtak be.
A Nem Csak Bölcskei Fotó Fan Club tagjai által készült fotókból rendeztek kiállítást Kovács László fazekasmester műhelyének tornácán, illetve a XVIII. század elején épült saroktorony most megújult lépcsőházában.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
