Kalohírek

 

Kiadták a figyelmeztetést: itt lehet felhőszakadás a hétvégén

2013. július 05.,péntek 10:33  | 
A hétvégén is meleg lesz, 30 Celsius-fokos maximumok várhatók, de többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Megosztás: 

Pénteken a többórás napsütés mellett helyenként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan záporok, zivatarok alakulnak ki. Egy-egy intenzívebb zivatart felhőszakadás is kísérhet, emiatt péntekre több megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. E szerint Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, és Veszprém megyében egy-egy zápor, zivatar során rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék is lehullhat.

A szél is megélénkül, nyugaton időnként meg is erősödik. Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet általában 12 és 18 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.

Szombaton napos és erősebben gomolyfelhős időszakok egyaránt lesznek, több helyen várható zápor, zivatar. A szél északnyugaton megerősödhet, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökésekre is számítani lehet. A minimum-hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan 25 és 30 fok között alakulnak.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra figyelmeztető előrejelzést adott ki négy keleti megye kivételvel az ország szinte egész területére a várható felhőszakadások miatt.

Vasárnap a napsütés mellett erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, ekkor is több helyen valószínű zápor, zivatar. A szél néhol megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul, nappal 26-31 fokig melegszik a levegő.


Hirado.hu



Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére