Kalohírek

 

Washingtonban is közönségsiker a Fölszállott a páva

2013. július 02.,kedd 10:55  | 
Elsöprő közönségsikert arattak a washingtoni Smithsonian Folklife Festivalon (SFF) bemutatott fellépésükkel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tavalyi, Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató-sorozatának döntősei, köztük a kalocsai Markó – Iván táncospár is.
Megosztás: 

A 2012-es Fölszállott a páva győzteseinek díjazottjai közül az MTVA, mint az SFF égisze alatt megrendezett Magyar örökség - Az újjáéledés gyökerei fesztiválprogram fő médiatámogatója, három táncost és két zenészt utaztatott ki az amerikai fővárosba. A fesztivál fő szervezője, a Balassi Intézet jóvoltából azonban a vetélkedő számos más döntőse is kijutott, köztük a Tisza és a Szentendre Táncegyüttes, Berecz István szólótáncos és Csillag Anna szólóénekes és mások.

Markó Fruzsina néptáncos az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a tehetségkutató döntőseinek a közös gálaműsor mellett a magyar tévénézők által már ismert két-két önálló produkciójukat kellett a fesztivál színpadjain bemutatniuk. Markó Fruzsina és táncospárja, Iván Róbert Kalocsa környéki települések táncait mutatta be. A koreográfiák olyan falvakban születtek, amelyek a katolikus és református hit, illetve a viselet dolgában is eltérnek egymástól.

- Olyan örömzenét játszottak, olyan örömtáncot jártak itt a magyar fiatalok, hogy a lendületük magával ragadta a washingtoni közönséget – mondta az MTI-nek Siklósi Beatrix, az MTVA vezérigazgatójának kulturális főtanácsadója.
Siklósi Beatrix hangoztatta, hogy a fesztivál promóciója hónapok óta tart a közszolgálati médiumokban. Hozzátette, hogy a "pávások" szerepléséről egy 52 perces dokumentumfilm készül, amelyet a hazai és a környező országok közönsége a közmédia csatornáin, az M1 és a Duna tévécsatornán, a világ magyarsága pedig a Duna World csatornán láthat.

- Szeretnénk bemutatni, hogy milyen nagy sikere volt Magyarországnak itt, Washingtonban – nyilatkozott Siklósi Beatrix, a fesztivál időszakával kapcsolatban hozzátéve: "Nagyon jó volt magyarnak lenni Washingtonban".

Markó Fruzsina bevallotta, hogy a washingtoni fesztivál magyar részvevőinek nagy része rutinos részvevője a nemzetközi fesztiváloknak, ezért a közönség jóleső rajongása nem volt újdonság a számukra.
- Engem az hatott meg, hogy az észak-amerikai magyar kolóniák, különösen a New Jersey-i táncosok és a zenészek milyen fantasztikusan meg tudták őrizni a hagyományokat és mennyire meg tudtak maradni magyarnak. Megdöbbentett, hogy ennyire erős a magyar közösség, amit példamutatónak találtam. Olyanok voltak az esti együttléteink a fesztivál alatt, mintha el sem jöttünk volna Magyarországról – mondta a néptáncos.

Hirado.hu/MTI
Fotó: Fölszállott a páva - Facebook

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére