A kalocsai hivatalba is beköszönt a misszionárius-zarándok Krisztián testvér
2013. július 01.,hétfő 09:20 |Krisztián testvér 13 napja van úton, június 18-án indult ugyanis Esztergomból. Az útvonal ismerős neki, hisz azt tavaly is bejárta, s mint mondja testi-lelki megtisztulást hozott neki most is ez az zarándoklat, melyet látszólag egyedül jár végig.
- Nem vagyok egyedül. Ez csak a látszat, nincs olyan útitársam, aki velem trappolna ezen az úton, de Isten minden nap velem van. Az elcsendesülés az erdőkben vagy az út mentén, mind-mind megmutatja az Úr jelenlétét. Ilyenkor igazán jó Istennel találkozni – mondta a szerdán épp születésnapos zarándok.
A Szegeden született Krisztián testvér nem a Magyar Zarándokúton kezdte missziós zarándoklatát. Már háromszor végigjárta a z El Caminót is, 2006-ban, 2007-ben, majd 2008-ban.
- Az elmúlt néhány évben háromszor is végigmentem a Santiago de Compostelába tartó Szent Jakab-úton. Ezen kívül például Pécstől Auschwitzig, később pedig Máriacelltől Csíksomlyóig is elzarándokoltam. Boldog vagyok, hogy ezt a küldetést a Jó Isten rám szabta. Tény, hogy vannak próbatételek, de a legszebb dolgok egyike, amikor az ember felülkerekedik önmagán, és meg mer tenni olyan dolgokat, amitől tart – igyekezett megmutatni a zarándoklat szépségét Fodor Krisztián.
Aki mindemellett, Terézanya Önkéntes missziósaként eljutott már Indiába, Dél-Afrikába, Fülöp-szigetekre, Haitire, Madagaszkárra, Új-Zélandra, Párizsba, Londonba és Kárpátaljára. Nyolc éven át Kaliforniában élt. Sokáig ez volt a kiindulópont, ahonnan elindult, amikor segíteni ment.
- Maláriások, haldoklók, leprások, AIDS-esek, kolerások, hastífuszosok között voltam, őket etettem, itattam, fürdettem, mikor mire volt szükség. Itt Magyarországon betegeket látogatni járok a kórházakba, idősek otthonába, hajléktalan szállóra, időnként cigánytelepekre. S mindenezek mellett néha börtönökbe is viszem az evangéliumot. Nem keresem a problémás helyeket. Azt vallom, ha csak egy órácskát segítesz másoknak, Istennek adsz – vagyis, mindez inkább sugallatra történik.