Tamás Eszter, gyűjteményvezető köszöntőjében elárulta, hogy a rendezvény Vörös Andrásné nyugalmazott magyar-francia szakos tanárnő, társrendező nélkül nem jöhetett volna létre, mivel négy évvel ezelőtt ő kereste meg a gyűjteményt egy francia est gondolatával, amiről, minél többet beszéltek, annál tisztábban látszott, hogy egy este nem lesz elég Schöffer második otthonának bemutatására.
.jpg)
A francia kultúra népszerűsítésére olyannyira jól sikerült, hogy a rendezvény évről évre több embert vonz. A szervezők tesznek is ezért, hisz rendre olyan szegmensét mutatják be a francia kultúrának, ami újszerű, színes és változatos.
Tamás Esztertől Simon Zoltán, alpolgármester vette át a szót. Ő Franciaországról, és a művészetek bölcsőjéről Párizsról is beszélt.
– A francia szó, a trikolor mindannyiunkban valamilyen romantikus, különleges, érzelmes, egzotikus gondolatokat ébreszt. A francia nép, és Franciaország olyan értékeket adott a világnak, akár mentalitásban, akár tettekben, művészetben, gasztronómiában, ami figyelemreméltó, és tán nem sok ember van a földön, aki Franciaország neve hallatán ne bizseregne meg egy kicsit. Párizs, a Champs-Élysées, a Szajna-part, a Notre-Dame mind-mind különleges helyszínek, hisz művészeket, forradalmakat adott a világnak és Magyarországnak is – vezette be a közönséget a III. Francia Napok sűrűjébe Simon Zoltán.
.jpg)
Majd hozzátette: nekünk kalocsaiaknak egészen különleges értékeink vannak. A múlt népművészete és a legújszerűbb kibernetikus művészet tulajdonosa lehet egyszerre Kalocsa, hiszen egy új művészeti ág megteremtője volt Schöffer, akinek a szülőházában vagyunk, és aki kalocsai születésűként mindig magyarnak, kalocsainak vallotta magát. Ez predesztinál mindet arra, hogy Franciaország felé egy kicsit nagyobb figyelemmel forduljunk.
Ilyenkor, és Tamás Eszter gyűjteményvezetőnek köszönhetően a Dargay Lajos által is szépen gondozott Schöffer Gyűjtemény a város modern művészeti centrumává vált, amiért nem lehetünk elég hálásak- zárta gondolatait az alpolgármester.
.jpg)
A megnyitót követően Párizs, isten hozzád! címmel a fent említett Vörös Andrásné előadása következett, aki a Költészet Napja alkalmából Radnóti Április című versével köszöntötte a megjelenteket.
Előadását követően Paris flaneur címmel Juhász Balázs fotóművész képeiből nyílt tárlat, majd francia büfé és este hat órától francia komolyzenei koncert várta az érdeklődőket.
Pénteken is filmvetítésekkel kezdődik a III. Francia Napok programja. Bemutatják a közönségnek a Kalocsától Párizsig/Nicolas Schöffer című magyar filmet is, majd rendhagyó földrajzórával és francia gasztronómiával folytatják a francia kultúrában történő megmerítkezést, melyet francia sanzonokkal zárnak majd.
A Francia Napok részletes programjáról korábban itt írtunk.
Fotók: Kalocsai Önkormányzat
Április 11-én, a Költészet Napján Pierre Salvadori francia romantikus vígjátékával, a Mosás, vágás, ámítás című filmmel vette kezdetét csütörtökön reggel a III. Francia Napok című rendezvénysorozat, melynek hivatalos megnyitója délután kettőkor kezdődött a Nicolas Schöffer Gyűjteményben.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
